Sportfogadások Magyarországon

Labdarúgás FogadásEz a fajta fogadás világszerte egyre népszerűbb, manapság a fogadóirodák több milliárdos forgalmat bonyolítják évente.

A sportfogadások az egyik kedvenc szórakozása sok magyarnak is. Magyarországon a sportfogadásnak régi hagyományai vannak – már a 18.-ik században tudtak fogadni főleg lóversenyekre, ezt ügetőpályán megvásárolt jegyekkel történt. A modern történelem, a kommunizmus idejében nem voltak megengedve a fogadások, akkor is lehetett fogadni, de ez általában feketén volt. A rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés megszavazta a XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről és ezzel megengedélyezte hivatalosan a szerencsejáték minden formáját, beleértve a sportfogadásokat is. Van ebben a törvényben egy kis buktató, amelyik zavart a sportfogadások igazi elterjedését, az pedig az volt, hogy minden fogadóiroda állami kell, hogy legyen. Ez gyakorlatban azt jelentett hosszú éveken keresztül, hogy az állami Szerencsejáték Rt. volt az egyetlen olyan társaság, amelyik sportfogadásokkal foglalkozott. Ez 2013.-ben megváltozott, mert az EU rá kényszerítette a magyar államot, hogy változtasson ezen a törvényponton. A módosított törvényben az áll, hogy már nem csak állami társaságok lehetnek sport fogadóirodák az ország területén, hanem magán, sőt külföldi társaságok is. Ez első látásra szépnek tűnik, de a sok adó és a különböző illetékek a valóságban visszataszítottak a külföldi fogadóirodákat és most gyakorlatilag még mindig A Szerencsejáték Rt. az egyetlen olyan társaság, amelyik sportfogadásokkal foglalkozik.

Az állam mindent megtesz, hogy ne engedje a külföldi fogadóirodák az országban. Az egyik ilyen eset akkor volt, amikor 2014.-ben, rögtön a magyarországi uniós csatlakozása után, Sportingbet megpróbált elindítani a saját sportfogadói weboldalát az uniós szabályokra és rendeletekre hivatkozva. De a Szerencsejáték felügyelet nem engedélyezte ezt, sőt, megbüntette a fogadóirodát 500 000 Ft-tal.

Ez nem tántorította vissza a nagy fogadóirodák a magyar fogadási piactól. Ebben a digitális világban elég nehéz már blokkolni a sportfogadási lehetőségeket, ezért is a fogadóirodák kitaláltak az alternatív linkekek.

A Szerencsejáték felügyelet strategijaja ebben a kérdésben az, hogy kötelezi a helyi internetes szolgáltatókat, hogy blokkoljak azokat az internetes weboldalakat, amelyik sportfogadással foglalkoznak. Ez úgy működik, hogy a felügyelet készít egy listát, benne csak azok a domain nevek, amelyiket kell leblokkolni az internetes szolgáltatótól. Erre a fogadóirodák válasza az volt, hogy újabb és újabb tükör domain nevét vagy alternatív linkekek kreálnak, és azokon keresztül adnak fogadási lehetőséget a rengeteg fogadni vágyó magyar ügyfélnek. A Szerencsejáték felügyelet természetesen azokat és követi és betiltja, de ez elég hosszú és időigényes folyamat – el kell készíteni a végzést, hatályba kell lépnie, ezután van egy türelmi időszak, ameddig az internetes szolgáltatók leblokkoljak ezeket a tükör domain neveket, stb. Ez sok időben telik, így a játékosok nyugodtan tudjak használni ezeket az alternatív linkeket. Ha mégis leblokkolják, akkor a fogadóiroda azonnal kreál új alternatív linket és minden kezdődik elölről, így mindig van lehetőség fogadni.

Mivel találkozik a weboldalunkon?

Széles információ a legnagyobb fogadóiroda a világban és az elérésük Magyarországról az alternatív linkek segítségével. A mi bukméker választásunk nem véletlen – ezek a legnagyobb és a legmegbízhatóbb fogadóirodák a világon, az ügyfélszolgálatuk tökéletesen működnek és nem az utolsó sorban az Ön biztonsága 100%-osan garantálva van.
Itt vannak azok:

Bet365 – szerintük ez a legjobb fogadóiroda Európában. Rengeteg bónuszt kínál az új ügyfeleinek, nagyszerű szorzókat és rengeteg sporteseményt. Szorzói garanciát vállal a legtöbb focimérkőzésre és néhány lóversenyre is.

Betfair – nem a hagyományos bukmékerként működik, inkább ez egy fogadó tőzsde, ahol a játékos egy másik, ellentétes eredményben bízó játékos ellen fogad, a fogadóiroda csak egy közvetítő szerepet játszik minimális jutalék cserében. Emiatt nagyobb szorzókat tud felkínálni a játékosok számára. A sportfogadó weboldal működik, mint hagyományos bukméker is – ha Ön azt gondolja, hogy a fogadói tőzsde nem Önre való, akkor fogadhat úgy, mint bármelyik más fogadóirodánál.

Unibet – a skandináv bukméker nagy tapasztalattal rendelkezik a fogadások világában, emiatt az egyik kedvenc fogadóiroda, azon kívül leggyakrabban ők kínáljak a legjobb szorzókat

William Hill – ez a legnagyobb fogadóiroda Nagy Britanniában, ez a sportfogadások Mekkája és a brit ügyfelek kedvenc fogadóirodájuk. Ez a bukméker rendelkezik majdnem 100 éves történelemmel és az a tény elég garanciát ad a megbízhatóságáról.

Sportingbet – a legnagyobb sport fogadóirodák között tartozik, több milliós ügyfél körrel majdnem 200 országban. Naponta több mint egy millió fogadást dolgozzak fel. A fogadóiroda weboldalon lehet találkozni szinte minden szerencsejátékkal – sportfogadás, kaszinó, póker, virtuális játékok, stb.

Fontos tudni, hogy azok az alternatív linkek, amelyiket mi kínálunk, Önnek egy idő után lehet, hogy már többi nem lesznek elérhetőek. Ha ez történik, a mi weboldalunkon tájékozhat az új alternatív linkekről.

Pin It